Bevonzással mindent lehet?

2023. november 27.
Szerző: Barbara
Bevonzással mindent lehet?

Tényleg őszintén. azt kell mondanom, hogy bevonzása szinte tényleg mindent lehet. Nagyon sokan bele sem mernek gondolni abba, hogy mire képes az energia. Spirituális szinten már nagyon sok minden bebizonyított lehet, nagyon sok olyan személy felvállalta azt, hogy honnan indult és hova jutott el a vonzás erejével. Maga a bevonzás lehet spirituális, tehát kifejezetten eszközökkel történő bevonzás is, de maga a gondolat vonzó képessége vagy a gondolkodásunk megváltoztatása olyan vonzása, erőt a gondolat teremtő Erejét képviseli, amivel kifejezetten sok mindent be tudunk vonzani az életünkbe. Nos, egyáltalán nem azt mondom, hogy csakis és kizárólag a gondolat szükséges ehhez, mert mint nagyon sokan tudjuk, ez valamikor kevés komolyabb dolgok be vonzásához van, hogy kellenek a szeánszok, de ne felejtsük el soha. Hogy a hasonló mindig a hasonlót vonzza. Ez az univerzum legalapvetőbb törvénye. Ebből kifolyólag, hogyha hasonló gondolkozással élünk, mint amit szeretnénk bevonzani, már egy lépéssel közelebb kerültünk, ha csak meg nem valósítottuk azt, amit szerettünk volna.

Barbara

„Fedezd fel önmagad és az energiák világát.”

Blogjaimban a spiritualitás útját járom, és tapasztalataimat, gondolataimat osztom meg a mindennapokhoz. Írásaim a belső harmóniáról, önismeretről, párkapcsolatokról és az élet útvesztőiben való eligazodásról szólnak, inspirációt és útmutatást nyújtva olvasóimnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
Az energiamezők összeakadása két ember között
Barbara
2026. február 26.
Szerző: Barbara
Előfordul, hogy egy rövid találkozás mélyebb hatást gyakorol ránk, mint egy hosszú kapcsolat. Néha elég néhány perc valaki jelenlétében, és máris fáradtnak, inspiráltnak vagy különösen nyugodtnak érezzük magunkat. A spiritualizmus szerint ilyenkor az energiamezők valódi...
Amikor már nem fáj ugyanaz, ami régen
Barbara
2026. február 25.
Szerző: Barbara
Az ember életében elérkezik egy különös pillanat, amikor észreveszi, hogy valami megváltozott benne. Egy helyzet, amely korábban erős érzelmeket váltott ki, már nem érinti meg ugyanúgy. Egy személy jelenléte, amely egykor meghatározó volt, elveszíti súlyát. Spirituális...
Az el nem élt életek energiája
Barbara
2026. február 24.
Szerző: Barbara
A spiritualitás egyik ritkán emlegetett gondolata az, hogy nemcsak az számít, amit megtapasztalunk, hanem az is, amit valaha majdnem megtettünk. Az el nem élt életek energiája olyan finom réteg, amely a lélekben marad, amikor egy út közel volt, de végül más irányba...
A lélek emlékezete a vízben
Barbara
2026. február 23.
Szerző: Barbara
Sok spirituális hagyomány szerint a víz nemcsak egy fizikai elem, hanem egy finom hordozó, amely képes megőrizni rezgéseket, emlékeket és érzelmi lenyomatokat. Az emberi test nagy része vízből áll, ezért nem meglepő az a gondolat, hogy a lélek tapasztalatai részben ebben az...
06 90 900 938
Hívjon most!