Aura látás

2020. október 17.
Szerző: Barbara
Aura látás

Most megmutatom nektek az aura látást 5 egyszerű lépésben. Nem szabad elkeseredni, ha az első és a 10. próbálkozásnál sem igazán látsz tisztán, hiszen ez a képesség ugyan megtanulható, de nagyon sok gyakorlást és kitartást igényel. És ne feledd, hogy semmi nem jön magától, ezért is tenni kell.

Ennek a gyakorlatnak a célja az, hogy először lássuk az Aurát és/vagy gyakoroljuk ezt a képességet. Fontos a megfelelő körülmények megteremtése, mert így nemcsak az Aurát látod jobban, de egyfajta önbizalomra is szert teszel a látottakból.

1 Ültesd le az alanyt egy nagyon finoman megvilágított EGYSZÍNŰ FEHÉR háttér elé. A színes háttér megváltoztatja az Aura színeit, ehhez többlettudásra van szükséged a színek kombinálásáról. Néhány háttér/Aura variáció félreértelmezéshez vezethet.

2. Nézz ki EGYETLEN PONTOT, és csak arra figyelj. A homlok közepe TÖKÉLETES erre a célra. Itt található az ún. Homlok Csakra vagy más néven Harmadik Szem. Néhány kultúrában (Indiában például) egy jelet raknak a homlokra. Az ilyesfajta jelek az ősi időkben egyfajta felkérést jelentettek, hogy vessünk egy pillantást az illető Aurájára.

3. Nézd ezt a pontot legalább 30-60 másodpercig vagy még tovább.

4. 30 másodperc után elemezd a környező dolgokat a periferikus látásoddal, miközben még mindig a kinézett pontra nézel. A koncentráció megtartása a legfontosabb. Álld meg a kísértést, és ne nézz máshova. Látnod kellene, hogy az alany körül a háttér világosabb és MÁS SZÍNE van, mint a távolabbi környezetnek. Így érzékeled az Aurát. Minél tovább koncentrálsz, annál élesebben látod. Jusson eszedbe, hogyha csak egy pontra figyelsz az növeli érzékenységedet a szemedbe jutó Aura rezgések felerősítésével.

5. A legmagasabb szintű Aura gyakorlatokat teljes sötétségben végzik, de ehhez több órányi folyamatos koncentrációra és rendszeres gyakorlásra van szükség.

Barbara

„Fedezd fel önmagad és az energiák világát.”

Blogjaimban a spiritualitás útját járom, és tapasztalataimat, gondolataimat osztom meg a mindennapokhoz. Írásaim a belső harmóniáról, önismeretről, párkapcsolatokról és az élet útvesztőiben való eligazodásról szólnak, inspirációt és útmutatást nyújtva olvasóimnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
Az energiamezők összeakadása két ember között
Barbara
2026. február 26.
Szerző: Barbara
Előfordul, hogy egy rövid találkozás mélyebb hatást gyakorol ránk, mint egy hosszú kapcsolat. Néha elég néhány perc valaki jelenlétében, és máris fáradtnak, inspiráltnak vagy különösen nyugodtnak érezzük magunkat. A spiritualizmus szerint ilyenkor az energiamezők valódi...
Amikor már nem fáj ugyanaz, ami régen
Barbara
2026. február 25.
Szerző: Barbara
Az ember életében elérkezik egy különös pillanat, amikor észreveszi, hogy valami megváltozott benne. Egy helyzet, amely korábban erős érzelmeket váltott ki, már nem érinti meg ugyanúgy. Egy személy jelenléte, amely egykor meghatározó volt, elveszíti súlyát. Spirituális...
Az el nem élt életek energiája
Barbara
2026. február 24.
Szerző: Barbara
A spiritualitás egyik ritkán emlegetett gondolata az, hogy nemcsak az számít, amit megtapasztalunk, hanem az is, amit valaha majdnem megtettünk. Az el nem élt életek energiája olyan finom réteg, amely a lélekben marad, amikor egy út közel volt, de végül más irányba...
A lélek emlékezete a vízben
Barbara
2026. február 23.
Szerző: Barbara
Sok spirituális hagyomány szerint a víz nemcsak egy fizikai elem, hanem egy finom hordozó, amely képes megőrizni rezgéseket, emlékeket és érzelmi lenyomatokat. Az emberi test nagy része vízből áll, ezért nem meglepő az a gondolat, hogy a lélek tapasztalatai részben ebben az...
06 90 900 938
Hívjon most!