A jóslás

2021. január 30.
Szerző: Barbara
A jóslás

Nagyon sokszor hallottam azt, hogy ezek az eszközök, amikkel jósolunk, ezek nem valóak gyermek kezébe. De engem mégis nagyon érdekelt, és ugyan bár anyukám mindig azt mondta, hogy ha nagy leszek nekem is lesz saját cigánykártyám és ingám, de ez engem nem vigasztalt.

Szóval mindig nagyon figyeltem Őket, amikor jósoltak, és néztem a lapokat, és azt figyeltem, hogy mit mondanak. Volt hogy sötétebbek voltak a képek a kártyákon, amikor rossz érzés fogott el, volt bizony olyan is, amikor nagyon színpatikus, szép, színes képek voltak, azok bizony nagyon kellemesek voltak, és határozottan pozitív érzéseket hozott bennem.

Hát így volt ez az emberekkel is. Ha rájuk néztem, éreztem, hogy boldogok, vagy azt, hogy valami bajuk, bánatuk van, nem érzik jól magukat. Akkor még nem tudtam, hogy mindennek van energiája, és ezt akkor senki nem is mondta el nekem.

Volt olyan helyzet is, amikor vegyes lapállás volt, tehát jó és rossz lap is, és akkor nagyon figyeltem, hogy olyankor az mit is jelent vajon. És mindíg más volt. Nem volt két egyforma életút. Pedig ugyan azok a lapok voltak a kártyában. Itt is nagyon kíváncsivá váltam, de nem nyúlhattam hozzá, nem is érhettem hozzá, csak és kizárólag figyelhettem. Hogy aztán hogy is lett nekem saját kártyám, az egy másik történet…

Barbara

„Fedezd fel önmagad és az energiák világát.”

Blogjaimban a spiritualitás útját járom, és tapasztalataimat, gondolataimat osztom meg a mindennapokhoz. Írásaim a belső harmóniáról, önismeretről, párkapcsolatokról és az élet útvesztőiben való eligazodásról szólnak, inspirációt és útmutatást nyújtva olvasóimnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
Az energiamezők összeakadása két ember között
Barbara
2026. február 26.
Szerző: Barbara
Előfordul, hogy egy rövid találkozás mélyebb hatást gyakorol ránk, mint egy hosszú kapcsolat. Néha elég néhány perc valaki jelenlétében, és máris fáradtnak, inspiráltnak vagy különösen nyugodtnak érezzük magunkat. A spiritualizmus szerint ilyenkor az energiamezők valódi...
Amikor már nem fáj ugyanaz, ami régen
Barbara
2026. február 25.
Szerző: Barbara
Az ember életében elérkezik egy különös pillanat, amikor észreveszi, hogy valami megváltozott benne. Egy helyzet, amely korábban erős érzelmeket váltott ki, már nem érinti meg ugyanúgy. Egy személy jelenléte, amely egykor meghatározó volt, elveszíti súlyát. Spirituális...
Az el nem élt életek energiája
Barbara
2026. február 24.
Szerző: Barbara
A spiritualitás egyik ritkán emlegetett gondolata az, hogy nemcsak az számít, amit megtapasztalunk, hanem az is, amit valaha majdnem megtettünk. Az el nem élt életek energiája olyan finom réteg, amely a lélekben marad, amikor egy út közel volt, de végül más irányba...
A lélek emlékezete a vízben
Barbara
2026. február 23.
Szerző: Barbara
Sok spirituális hagyomány szerint a víz nemcsak egy fizikai elem, hanem egy finom hordozó, amely képes megőrizni rezgéseket, emlékeket és érzelmi lenyomatokat. Az emberi test nagy része vízből áll, ezért nem meglepő az a gondolat, hogy a lélek tapasztalatai részben ebben az...
06 90 900 938
Hívjon most!