Szimpelés

2023. november 29.
Szerző: Ancsa
Szimpelés

Nagyon sokszor jómagam is elcsodálkozom a fiatalokon, nem azért, mert egyáltalán nem negatív értelemben csak a mai fiatal generáció tényleg egy igazán nagy nyelvújító generáció lett. Azt gondolom, hogy szegény Lőrincze Lajos nyelvész professzor. Forog a sírjában, de ezt a viccet félretéve meg kell mondani, hogy nagyon sok az elterjedt szleng. Előre bocsátkozom abban, hogy én már nem vagyok tizenéves és mindezek mellett azt is el kell mondanom, hogy bár idősebb vagyok, nem tartom magam ódivatúnak viszont nagyon sok olyan szleng szó van, amit annyira nem értek, vagy annyira nem is ismerek. Úgyhogy ezekről szeretnék egy párat. Most így kiemelni az 1. Az a színkezelés lenne az egy olyan erős kötődésnek tudnám megfogalmazni, amelyben az egyik személy a másikat annyira kedveli, hogy akár olyan dolgokat is megenged neki, amit másnak mondjuk nem tételezzük fel piszkálódás. Beszólogatás. Ezeket sokkal jobban engedi ennek a személynek, mert kedveli bírja közeledni szeretne felé. Mint másnak.

Ancsa

„Találd meg az utadat a spirituális harmóniához.”

Blogjaimban a spirituális tanácsadás áll a középpontban: angyali és fehérmágusi tapasztalataimmal segítek eligazodni az élet útvesztőiben. Írásaim a párkapcsolatokról, szerelmi kötésekről és az elengedés gyógyító folyamatáról szólnak, inspirációt nyújtva mindennapjaidhoz.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
Amikor az álmok figyelmeztetnek bennünket
Ancsa
2026. február 26.
Szerző: Ancsa
Az álmokat sokáig puszta képzeletnek tartották, mégis szinte minden kultúrában spirituális jelentőséget tulajdonítottak nekik. A látók és jósok szerint az álomállapot az egyik legnyitottabb kapu a tudatalatti és a spirituális világ között. Alvás közben az elme védelmi...
Belül változunk, de kívül minden ugyanaz
Ancsa
2026. február 25.
Szerző: Ancsa
Vannak időszakok, amikor az ember úgy érzi, mintha eltávolodna korábbi önmagától. A régi vágyak halványulnak, megszokott helyzetek elvesztik jelentőségüket, mégis nehéz megfogalmazni, mi történik valójában. Spirituális értelemben ez a lélek újrahangolódásának...
Amikor a lélek megérzi a jövőt
Ancsa
2026. február 24.
Szerző: Ancsa
Vannak pillanatok az életben, amikor egy helyzet furcsán ismerősnek tűnik, még mielőtt teljesen megtörténne. Nem klasszikus déjà vu, hanem inkább egy csendes érzés: mintha a lélek már érintette volna ezt a tapasztalatot valahol a tudat mélyebb rétegeiben. A spirituális...
Csillagpor emlékezete a lélekben
Ancsa
2026. február 23.
Szerző: Ancsa
Van egy ritka spirituális gondolat, amely szerint a lélek nemcsak földi tapasztalatokból áll, hanem kozmikus emlékezetet is hordoz. Ez az elképzelés azt mondja, hogy minden emberben ott él egy halvány, de mély érzés arról, hogy valaha a végtelen része volt. Nem konkrét...
06 90 900 938
Hívjon most!