Miért nem felejt a lélek?

A spirituális tanítások szerint az ember nem üres lappal érkezik a földi életbe, mégis úgy születik meg, hogy nem emlékszik korábbi életeire, lélekszerződéseire és az isteni forrással való közvetlen kapcsolatára. Ezt a jelenséget nevezik szent felejtésnek. A felejtés nem hiányosság, hanem tudatos, spirituális döntés, amely a lélek fejlődését szolgálja.

A szent felejtés oka abban rejlik, hogy a lélek valódi tapasztalást szeretne. Ha emlékeznénk minden korábbi életre, minden fájdalomra és minden tanulságra, a jelen pillanat elveszítené erejét. A lélek nem tanulni jönne, hanem csupán ismételni. A felejtés lehetővé teszi, hogy az ember őszintén döntsön, valódi érzelmeket éljen meg, és szabad akaratából válassza a fejlődést.

Spirituális szinten a szent felejtés egyfajta védelem is. A lélek emlékezete túl nagy terhet róna a fizikai tudatra. A korábbi veszteségek, traumák és karmikus sebek emlékei megakadályoznák az újrakezdést. A felejtés ezért gyógyító fátyolként borul a tudatra, hogy az ember tiszta szívvel léphessen bele az aktuális életfeladatába.

Ugyanakkor a szent felejtés nem teljes. A lélek mélyebb rétegeiben ott él az emlékezés. Ez nyilvánul meg megérzésekben, visszatérő álmokban, megmagyarázhatatlan félelmekben vagy azonnali felismerésekben. Amikor valaki úgy érzi, „mintha ezt már átélte volna”, a lélek emlékezete finoman átszűrődik a tudaton.

A spirituális út során a szent felejtés fokozatosan oldódhat. Nem azért, hogy minden emlék visszatérjen, hanem hogy a lélek felismerje saját eredetét és célját. A valódi ébredés nem az emlékezés mennyiségében, hanem a tudatosság mélységében mérhető.

A szent felejtés tehát nem elvesz, hanem ad. Lehetőséget ad a tiszta tapasztalásra, az őszinte szeretetre és arra, hogy a lélek újra és újra rátaláljon önmagára. Ez a felejtés nem büntetés, hanem az isteni rend egyik legnagyobb ajándéka.