Kártyajóslás

A kártyajátékok eredete a messzi múlt homályába vész, a legkorábbi említések a XIII. század végéről, XIV. század elejéről származnak. A legtöbbjüket távol-keletről hozták be kereskedők, az ő révükön terjedtek el a különféle paklik és a velük űzött játékok egész Európában.

Érdekes, hogy a tarot kártya első írásos említései már annak egyház általi betiltásáról szólnak, ami már önmagában arra enged következtetni, hogy a kártyajátékok nem pusztán az idő elütéséről szóltak, és a kártyajóslás olyan területet érint, amely a vallás fennhatósága alá tartozik (az emberi lélek).

Hosszas tiltás és bujdosás után a XVIII. században újra fellángolt a kártyajóslás divatja. Még az ekkori Magyarországon is volt minden faluban kártyavető asszony, aki a lapok járásából képes volt megjósolni egy-egy ügy jövőjét. Egyáltalán nem volt ritka, hogy ebben az időben döntéshozatal előtt megkérdezzék a lapokat arról, hogy melyik irány milyen eredményhez vezet majd.

Számos jóslási eszközből lett napjainkra játék (vagy fordítva, játékot kezdtek használni jövendőmondásra is), így járt pl. a kocka is a kártyán kívül. Az ismeretlen homályába vesző információk előcsalogatásának ilyetén módja arra alapszik, hogy akár a jövőbeni esemény, akár a jelenben létező, ámde előlünk elfedett történésről szóló információk az intuíció útján (vagy más megközelítésben a közös tudat, azaz kollektív tudatalatti közvetítésével) mégiscsak el tudnak jutni hozzánk.

Minden információ az élet minden pillanatában a rendelkezésünkre áll, csak nem mindig tudunk olvasni belőle, a jóseszközök és a így a kártyajóslás is tulajdonképpen csak arra szolgálnak, hogy saját magunk számára érthetővé „fordítsuk” azt, amit amúgy is tudunk. Ezért a kártya (és az összes többi jóseszköz) saját magunk tükre.

A kártyákon szereplő rajzok és szimbólumok eredete, illetve a pakli szerkezete (arkánumok és udvari lapok stb.) hagyományosan alakult ki. Olyan sok szintű, összetett és magas tudást feltételező a szimbólumok rendszere, amelyet kizárólag megvilágosodott és beavatott mesterek fordíthattak képekké, és adhattak át az utókornak.

A kártyák egy része (nagy része) a képi szimbolikán, a vallási jelképeken és történelmi eseményekről való megemlékezéseken kívül a számmisztika alapvetéseit is alkalmazza, tovább gazdagítva ezzel az üzeneteit. 
A kártyák alapvető feladata a mágiába való bepillantás, amelyen természetesen nem a szó mai, hétköznapi értelmét értjük. A mágia eredetileg a titkos tanokba való bevezetést jelentette, olyan természeti és isteni törvények megvilágítását, amelyek az ember sajátjai, de már elszakadt tőlük. A mágia nem varázslás, hanem kulcs saját magunkhoz és a világ valódi, érthető és élhető arcához. Alkalmazásának feladata nem az önmagáért való jóslás, szerencsevárás vagy valamilyen cél elérése.

Napjainkban sajnos a mágia eszközei és céljai elszakadtak egymástól, így elveszítették kiterjesztett értelmüket, mint ahogy a szimbólumok a hétköznapi ember számára nem jelentenek sokkal többet az elsődleges és kézenfekvő jelentésüknél. A Hold egy égitest, a víz közeg vagy éppen ital, az oroszlán pedig egy állat és nem is gondolunk arra, hogy az első kettő a női erő különféle kifejeződései, az utóbbi pedig az erő, a szenvedély, a bátorság és még sok más szimbóluma.

Azok számára, akik elindultak a belső úton, megismerték a függőleges világképet, elsajátították az analogikus gondolkodást, ennek következtében feltárult előttük a szimbólumok világa, és az emberek-események közötti összefüggéseket is máshogy értékelik már, ma is teljesen természetes dolog az „ördög bibliájának” olvasása, azaz a kártyajóslás, és az abból leszűrt jelzések alkalmazása az életük különböző területein.