Zsidó és görög démonológia

Ha meghalljuk a démon szót, akkor egyből pusztításra, lélekrabló szörnyekre gondolunk, akiknek az az életcéljuk, hogy elpusztítsák az embereket és a világot, pedig a dolog nem ennyire sarkított.

A démonok olyanok, mint az emberek. Vannak közöttük eredendően gonoszak, de akadnak olyanok is, akik kifejezetten jók, segítőkészek, amolyan őrdémonok. Ezt több ősi vallás is bebizonyítja.

Zsidó démonológia: Ebben a hitvilágban több fődémonnal és alacsonyabb rendű démonnal találkozhatunk. Őket a shedim (se’irim) és mazzikim (ártó démon) csoportokra oszthatjuk fel. Az előbbi kategóriába tartóznak a szatírszerű lények, akik hasonlítanak a dzsinnekre, és vadul táncolnak. Az izraeliták gyakran áldoznak nekik a mezőkön.

A shedimek vezetője egy kecske alakú démon, aki a Sátán itteni megfelelője. Rajtuk kívül van még ruhin (szellem), lilin (az éjszaka szellemei), telane (alkony vagy este szellemei), tinahrire (nappali szellemek), zafrire (reggeli szellemek).

Daimonok, a görögök jó szellemei, istenei: A görög mitológiából tudjuk, hogy a görögök nem akarták tökéletes személyként beállítani még a főisteneket sem, ezért nem meglepő, hogy náluk is található bizonyíték arra, hogy a démonok lehetnek jók is.

A daimon, azaz démon szó eleve istent jelentett. Őket istenek, népek, emberek mellé rendelték, hogy legyenek az őrzőjük, mint egy őrangyal. A daimon lehetett jó és rossz egyaránt. Ők játszották az emberek és istenek közötti közvetítő szerepet is. Később az istenektől alacsonyabb, de az emberektől felsőbb rendű lényeket nevezték így.