Szellemek II. – érzékelem, hogy itt van

2020. július 14.
[@title]

Általánosságban elmondható még, hogy mindenki olyan lelkületű szellemet tud magához vonzani, mint saját maga. Minden egyes gondolatunk, érzelmünk megjelenik az auránkban, egy annak előjelétől megfelelő energia formájában, ami a körülöttünk lévő térbe mindig ahhoz hasonlatos előjelű energiákat képes bevonzani. Ezért nagyon fontos tudnunk, hogy minden esetben, kizárólag mi, és természetesen bizonyos esetekben a velünk együtt élő személyek döntik el, hogy milyen stílusjegyű, indíttatású szellem fog megtalálni bennünket. Mindig a hasonló vonzódik a hasonlóhoz.

Több fajtája is van azon eseteknek, amikor is szellemmel kerülünk ilyen módon kapcsolatba. Az egyik, amikor olyan szellem keres fel bennünket, akit ismertünk vagy ebből az életből, vagy egy korábbiból, s bár ez utóbbinál mi nem, de ő már így is felismer bennünket. Vagy olyan szellem, akit ugyan nem ismerünk, csak éppen bennünket nézett ki. Ezekről írok majd alább. Van olyan eset is, amikor ugyan a lélek nem szándékozik maradni, tehát tudatos ő abban, hogy mennie kell, de még egy kis időt itt marad velünk – ez minden esetben közeli hozzátartozót jelent. (Ezt onnan ismerhetjük fel, hogy konkrét szerettünk halála időpontjához köthetjük az észleléseinket, s még nem telt le a másfél hónap.) Ilyenkor is fontos, hogy tudassuk a szerettünkkel, és éreztessük vele, hogy velünk minden rendben lesz, biztosítsuk szeretetünkről, de elengedésünkről, megértésünkről is, tehát segítsünk neki abban, hogy nyugodt szívvel haladhasson tovább az útján. S végül olyan is van – szintén közeli hozzátartozó esetében -, amikor már átkelt a szellemvilágba, de felsőbb szellemi engedéllyel időközönként visszatér hozzánk, meglátogatni. Nehéz eldönteni, hogy ez az eset állhat-e fenn, de ha igen, akkor is az a gyógyír rá, ha biztosítjuk őt afelől, hogy velünk minden rendben lesz, megnyugodhat. Hiszen általában azért jön vissza, mert aggódik miattunk. Nyilvánvalóan, hogyha vigyázni tér vissza hozzánk, akkor nincs teendőnk vele, hiszen ez egy pusztán jó szándékú dolog a részéről s ez valamennyi esetben nem is zavaró, sőt csodálatos érzés lehet.

Természetesen senkitől sem várható el, hogy gyorsan és könnyen el tudja engedni eltávozott hozzátartozóját. S természetesen nem is minden esetben marad itt a lélek, ha a hozzátartozók mély gyásszal vannak iránta. Arról van szó, hogy minél kevésbé tudtuk elengedni elvesztett szerettünket, annál nagyobb az esély rá, hogy itt marad még. Illetve meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, hogy minél jobban megértsük a létezés igazságát (hogy valójában csak ideiglenesen váltunk el szerettünktől), s minél inkább megkönnyítsük a helyzetét azzal, hogy minél kevésbé fogjuk vissza az érzelmeinkkel. Mindenki a magától telhető módon tegye ezt meg, elsősorban a szerette érdekében.

Az hogy, milyen megnyilvánulási formát képes ölteni a szellem, s hogy milyen tevékenységekre képes, sok mindentől függ. A szellem energiájától, szándékától, s az észlelő tudatállapotától is.

Először nehéz mindezt megérteni, hiszen ismeretlen világ ez legtöbbünk számára, s a legtöbb esetben – érthető módon – félelemmel reagál rá az, aki észleli. Azonban fontos lenne megértenünk, hogy milyen helyzetben van ilyenkor az adott szellem, s igazándiból a félelem és elutasítás helyett meg kellene mindent tegyünk annak érdekében, hogy segítsünk neki. Hiszen, ne felejtsük el, mi is elérkezünk erre a pontra egyszer, s ha mi is így járnánk, nekünk is jólesne, ha valaki szólna hozzánk néhány jó szót, s segítene felismerni a helyzetünket, segíteni rávilágítani arra, mit is kellene tegyünk.

Legutóbbi blogbejegyzések

Napóra
2025. október 31.
A napóra az idő egyik legősibb őrzője — nem a perceket méri, hanem a fényt és az árnyékot, az élet...
Ólomkatona
2025. október 30.
Az ólomkatona apró, mégis súlyos tárgy: jelkép, amely egy egész hadsereg erejét hordozza magában....
Réz iránytű
2025. október 29.
Az iránytű mágneses tűje mindig észak felé mutat — akkor is, amikor az ember már nem tudja, merre van az...
Asztronómiai szextáns
2025. október 28.
A szextáns a tengerészek évszázadokon át használt navigációs eszköze volt, amely a csillagok állását...
Monokli
2025. október 15.
A monokli, ez a ritka és régi optikai eszköz, spirituálisan a fókusz és az egyértelmű látás szimbóluma....

Összes blogbejegyzés

1. Démonok módszerei
2020. október 25.
Amikor emberi lelkeknek beállított démonok témaköréről beszélünk, akár egy szellem járta házról vagy a...
2. Démonok módszerei
2020. október 25.
2. A démonok emberi lelkeknek álcázzák magukat, hogy ártalmatlannak vagy jóindulatúnak tűnjenek.A démonok...
2021 – Szaturnusz éve
2020. december 31.
A 2020-as évről elmondhatjuk, hogy bizony elég nehéz volt. Ha megnézzük most a végén, hogyan is állunk,...
4. Démonok módszerei
2020. október 25.
4. A démonok csábítják alanyaikat, hogy ássanak mélyebbre és kérdezzen a rejtett tudással kapcsolatbanEzt...
A bukott angyalok
2020. július 14.
Lucifer senki számára nem ismeretlen, ha a démonvilágról beszélünk. Ugyanis Ő a „Pokol királya”, a...
A démonokról
2020. október 25.
A démonok ritkán mutatják meg valós arcukat. Gyűlöletüket, dühüket, és vágyukat hogy a lelkek az örök...
A dudásoknak pokolra kell menni?
2024. március 14.
Nos ami azt illeti a legrégebbi hangszerük nem más, mint a magyar duda. Alapvetően azt kell róla tudni, hogy...
A folytatás
2021. január 29.
Ettől a perctől még több alkalommal lehetettem ott a mamámmal, és hallgathattam azt, ahogy segít másoknak....
A folytatásban
2021. március 26.
Évek teltével múltával nagyon sokat fejlődtem. Igyekeztem nagyon sokat olvasni, tanulni és minden olyan...
A gyertya spirituális üzenete
2025. augusztus 27.
A gyertya egyszerű fényforrásnak tűnhet, mégis mély szimbolikus jelentést hordoz. Lángja az élet...
A jóslás
2021. január 30.
Nagyon sokszor hallottam azt, hogy ezek az eszközök, amikkel jósolunk, ezek nem valóak gyermek kezébe. De...
A jóslásokban
2021. március 31.
Ahogy telt múlt az idő, egyre többször került a kezembe a cigánykártya, és egyre több alkalommal...
A karácsony margójára
2021. december 29.
Mondhatni kedves olvasóm, hogy a karácsony valóban a szeretet ünnepe, de tudom, sokan szenvedtek egy...
A kezdetek
2021. január 29.
Megígértem kedves olvasóimnak, hogy el fogom mesélni nektek azt a történetet, hogy hogy is lettem én az aki...
A kulcs spirituális üzenete
2025. augusztus 30.
A kulcs a lehetőségek és a titkok szimbóluma. Fizikai formájában ajtókat nyit vagy zár, spirituális síkon...
A könyv spirituális üzenete
2025. augusztus 29.
A könyv nem csupán betűk és szavak gyűjteménye, hanem a bölcsesség, az emlékezet és a tanulás kapuja....
A látható mögött
2025. július 29.
Nap mint nap körülvesznek minket tárgyak — lámpák, tükrök, kulcsok, lépcsők, székek. Átmegyünk rajtuk,...
06 90 900 938
Hívjon most!